A Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ és a GESZ 2023 nyarán 6 hetes napközis tábort szervezett a városban élő és az ott tanuló fiataloknak. A tábor harmadik és ötödik hetében a táborozókat a kortárs mediáció fogalmával, menetével ismertettük meg. A tábor egyéb programjai közé illesztve délelőtt és délután egyaránt tartottunk foglalkozásokat. Mindkét héten kis létszámú csoportban tartottuk a foglalkozásokat, 5-8. osztályos gyermekek számára. Az egyes alkalmak felépítése a ráhangolódás – jelentésadás – reflektálás tematikájához igazodva történt.
Az egy héten át tartó képzés első napján a csoportszabályok tisztázása után a cél az érzelmi intelligencia, és az önismeret fejlesztése volt, érzelmekkel, alapérzelmekkel, személyes tulajdonságokkal foglalkoztunk, felmértük, hogy a diákok mennyire ismerik az adott fogalmakat. Ezt követően kanyarodtunk a kommunikáció és a konfliktusok felé, csoportos, és egyéni munka során a konfliktusokban fellelhető érzelmeket vettük sorra, a stresszel, és stresszkezelő technikákkal foglalkoztunk. A stressz témakörében számos saját tapasztalatot említettek az iskola színteréről. A táborozók megismerték a különböző konfliktuskezelési stratégiákat játékos feladatokon és elméleti áttekintésen keresztül. Miután tisztáztuk a konfliktusok fajtáit bevezettük a mediáció fogalmát. Párokban összeszedtük, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen egy mediátor, majd közösen cseréltünk véleményt ezzel kapcsolatban. Ezen a ponton a táborozók a tanultak alapján és személyes tapasztalataik által kiválóan összegyűjtötték, hogy számukra milyen is lenne a jó közvetítő. A harmadik napon eljutottunk a mediáció teljes folyamatának átbeszéléséhez, gyakorlati példákon, iskolai konfliktusokon keresztül. A drámajáték eszközeit hívtuk segítségül, kétszemélyes konfliktusokat játszottunk el, mindenki belehelyezkedhetett a vitás fél és a mediátor szerepébe is. Az utolsó napon megtörtént konfliktusokat modellezve gyakorolták a diákok a mediációt, valamint a táborban jelentkező aktuális konfliktusok kezelésébe is bevonódtak, alkalmazva a tanult technikákat.
A táborozók a kortárs mediáció tréning alatt aktívak, közreműködők voltak, a foglalkozásokon szívesen vettek részt. Személyes példákat szívesen hoztak, a tanult technikákat jól elsajátították és alkalmazták a gyakorlatban is.
